A Magyar Birkózás Portálja
Az oldal
 
Érdekességek
 
Magyar versenyek
 
Galéria
 
Szavazás
Lesz magyar birkózó a 2010-es Ifijusági Olimpián Szingapúrban??

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Partnereink




 
>Főoldal<
>Főoldal< : Horvátország - Porec

Horvátország - Porec

  2009.04.19. 15:56

Megérkeztek a junior kötöttfogásúak...


A katowicei túra után, újabb nemzetközi versenyen vettek részt a junior kötöttfogásúak. Ezúttal a szomszédos Horvátországba utaztak, a már hagyományossá váló "Adria Kupa" kötöttfogású versenyre. A túrné helyszíne, a tengerparton elhelyezkedő, Porec volt. Hazánkból két csapat kapott meghívást a versenyre, a junior kötöttfogású válogatott keret, valamint a szigetvári Dél-Zselic birkózói. Így összesen 16 magyar versenyző álhatott mérlegre péntek este. A szombati nap jól kezdődött a magyarok számára, hiszen sorba nyerték a mérkőzéseket a mieink. A késő délután kezdődő döntők lebonyolításánál, nyolc súlycsoportból, négy helyen magyar versenyző döntőzött, sőt volt ahol (74kg) két magyar egymás ellen vívta a finálét. A a versenyen megjelent magyar edzők (Sike András, Takács Ferenc, Tomsics István, Simita Zsolt) összeségében elégedettek lehettek az eredményekkel, hiszen 16 fős csapatból, csak két versenyző nem tudott a legjobb öt közé jutni. A 2009-es "Adria Kupán" kilenc ország, több mint 80 birkózója lépett szőnyegre.

Magyar végeredmények:

Arany érmesek:
50kg Knipli Csongor /Dél-Zselic-Kaposvár /
74kg Szabó Martin /Sziget SC;válogatott/

Ezüst érmesek:
60kg Lévai István /FTC;válogatott/
66kg Madarasi Gábor /Egri VSE;válogatott/
74kg Lőrincz Viktor /Ceglédi VSE;válogatott/
120kg Tatár Gergő /BVSC-Dega-Tát;válogatott/

Bronz érmesek:
55kg Molnár Ádám /BVSC-Dega-Tát;válogatott/
60kg Kozák István /Ceglédi VSE;válogatott/
74kg Farkas Bálint /Egri VSE;válogatott/
84kg Pápa Péter /Sziget SC;válogatott/
120kg Lám Bálint /Vasas SC;válogatott/

További eredmények:
55kg Pál Norbert /Honvéd-Szondi;válogatott/ 5. helyezett
55kg Tollár Dániel /Dél-Zselic/ 5. helyezett
60kg Lévai Attila /FTC;válogatott/ 5. helyezett
96kg Rizmajer György /BVSC-Dega-Tát;válogatott/ kiesett
96kg Nagy Dávid /Dél-Zselic/ kiesett

A junior kötöttfogásúak legközelebb Cegléden, az Országos Bajnokságon lépnek szőnyegre.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézettség
Indulás: 2007-08-19
 
Naptár
2010. Február
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
<<   >>
 
A Hét képe


Kattints a képre
 
Közgyűlés 2010
 
Elektronikus Birkóinfó
 
Üzenőfal
 
 
 
 
 
 
 
Szavazás
A 2010-es évben lesz felnőtt Európa- vagy Világbajnokunk??

Természetesen lesz!
Talán lesz!
Nem valószínű hogy lesz!
Biztos hogy nem lesz!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

sziasztok! érdekelnek az idézetek, képek, történetek? akkor katt! ... s jöttödre porcelánszívem megremeg. <33333    *****    MILEY NEWS! LEGFRISSEBB HÍREK!! MILEY ÉS LIAM VESZEKEDTEK? KÉPPEL ELÕSZÖR ITT!EREDETI INTERJÚ FORDÍTÁSOK!ALL ABOUT MILEY    *****    *******FIGYELEM!FIGYELEM!KÖNNYÛ PÉNZSZERZÉSI LEHETÕSÉG!!BEFEKTETÉS NÉLKÜL!!NE HABOZZ,KATTOLJ!!!FIGYELEM!FIGYELEM!*******    *****    JÓSLÁS ÉS JÖVENDÕMONDÁS JÓSLÁS ÉS JÖVENDÕMONDÁS JÓSLÁS ÉS JÖVENDÕMONDÁS JÓSLÁS.. MILEY ÉS SELENA MILEY &Eacut    *****    Kivácsi vagy a Bionicle legendájára?Nézz be ide és soha nem tapasztalt élményekkel fogsz gazdagodni!Napi frissítéssel!    *****    BONES!DR.CSONT!SZUPER OLDAL A LEGJOBB SOROZATRÓL!HÍREK,FRISSEK,LETÖLTÉSEK!NÉZZ MEG 2 ÉVADOT SZINKRONNAL!BONES!DR.CSONT!    *****    tovább itt - katt ide - hitel, hitelek, kölcsön, személyi hitel, jelzáloghitel, bar listásnak is azonnal !    *****    *CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK*CLICK    *****    **** ÚJ FÓRUM*** Antropozófia-Önismeret-Emberismeret *** ÚJ FÓRUM *** Szellemileg nagykorúaknak *** ÚJ FÓRUM ****    *****    WWW.TRAVELOUTLET.HU Minõségi utazás, megbízható árakon, üzleti ajánlat, állásajánlat TRAVEL OUTLET www.traveloutlet.hu    *****    IGÉNYES IRODATAKARÍTÁS - TÓTH ÉS TÁRSA - http://irodatakaritas.gportal.hu - IGÉNYES IRODATAKARÍTÁS - TÓTH ÉS TÁRSA -    *****    HA NYARALTÁL MÁR MAKRYGIALOSON AZÉRT NÉZD MEG AZ OLDALT, HA MÉG NEM AKKOR AZÉRT....    *****    *MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER*MATTHEW GRAY GUBLER    *****    EGÉSZSÉG, PÉNZ, SIKER, vagy BETEGSÉG, ADÓSSÁG, KÍNLÓDÁS! A VÁLASZTÁS A TIÉD! Kérj infót, nem kerül semmibe! Katt!!!    *****    MobilMánia - Mozizz a mobilodon! Rohamosan fejlõdõ mobil portál, friss hírekkel, fúrummal, letöltésekkel! Kattints ide ha érdekel!    *****    JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER JUSTIN BIEBER    *****    KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS KIM PETRAS    *****    AVATAR*9 OSCAR-DÍJ jelölés*AVATAR*3D-S FEJLÉC*2 MILLIÁRD dollár fölött a bevétel*AVATAR*ettõl te is elKÉKülsz*AVATAR*    *****    Ha most regisztrálsz a legújabb portálépítõs lapra, ajándékot kapsz! Részletekért katt IDE!    *****    Lég puska, Van de Graaf generátor, Leyden jar Csak annyit kell tenned, hogy regisztrálsz. Hogyan csináljunk?